“Ünnepélyes keretek közt is átadták a Kőrösi Csoma Sándor Általános iskola felújított tornatermét. A megszépült létesítményt szeptember elsejével már birtokukba vették a gyerekek. A mai rendezvényen sportbemutatók és a Szolnoki Olaj KK tagjai is színesítették a programot.” Ez a hír jelent meg a Szolnok TV-ben  2014. október 13-án. 

A hír részletei az alábbiakat tartalmazzák: “Az épületet a tanévnyitókor adták át a tanulóknak, a tornatermet azóta már használják is a gyerekek, ünnepélyes keretek közt azonban ma vehették birtokukba a sportolásra maximálisan alkalmas termet. A mindennapos testnevelés bevezetése szükségessé tette a tornaterem felújítását – hangzott el az ünnepségen. Kicserélték a nyílászárókat, rendbe tették a szigetelést és akadálymentesítették az épületet. Szükséges volt ez, hiszen az intézményben – a mindennapos testnevelés mellett – közel 250 diák jár emelt szintű testnevelésórára. Mindez a sporteredményekben is meglátszik, ugyanis a tavalyi összesítésben, diákolimpiai sportágakban a város második legeredményesebb iskolája lett a Kőrösi. A tanulók nagy örömmel fogadták az új tornatermet, melyet közel két hónap használat után értékelhettek is. A Szolnoki Olaj kosárlabdázói több általános iskolában is jártak az elmúlt időszakban, most a Kőrösit is meglátogatták. Az ünnepélyes átadón különféle látványos sportágakat is bemutattak a gyerekeknek abban a megszépült tornateremben, mely a jövőben akár nemzetközi tornák megszervezésére is lehetőséget ad.” Felvételeink az átadáson készültek.

A híranyag és a videó ITT található: www.szolnoktv.hu/hirek/?article_hid=30333