Az idei tanévkezdés tapasztalatait, feladatait, elvárásait is megfogalmaztuk az alsós és a felsős tanulók részvételével megtartott iskolagyűléseinken. Kedden a Konstantin iskola épületében az alsó tagozatos gyerekek hallhatták Gál Gábor igazgató és helyettese, Barta Gabriella évindításról szóló tájékoztatóját, valamint a diákönkormányzat feladatairól, programjairól is szót ejtett Jándi Piroska DMS-pedagógus. Csütörtökön a felső tagozatos tanulók vettek részt a nekik szóló tájékoztatón. Pálinkásné Kálmán Klára DMS-pedagógus bemutatta a diákönkormányzat tisztségviselőit, ismertette a feladataikat. Ezután kihirdettük az állatok világnapjához kapcsolódó iskolai rajzverseny eredményeit. A jutalmakat Kissné Sebestyén Éva és Ladányiné Katona Mária tanárnők adták át az ügyes “kis művészeknek”. Gál Gábor igazgató összegezte a tanév eddig eltelt időszakának tapasztalatait, felhívta a tanulók figyelmét a házirend helyi alkalmazására, valamint a tanulmányi munka fontosságára. Kulinné Kupai Márta igazgatóhelyettes a térítési díjak befizetésének rendjével zárta a tájékoztatót. (Felvételünk az alsósok iskolagyűlésén készült.) -G-