Mikulás-napi életképek

Pénteken pirosba borult az iskolánk, de legalábbis a tanulók és a nevelők zöme, mert mindenkin volt valamilyen piros ruhadarab: sipka, sál, póló, nadrág, kesztyű és ezek kombinációi. A gyereksereg boldogan járt-kelt az iskolában a Mikulás színét magukra öltve. Makó Gabriella képei megörökítették a várt és a nem várt pillanatokat, visszaadva a pénteki nap hangulatát.Íme a…

Már a második gyertyánk is világít

Eltelt egy hét, s máris egy újabb adventi köszöntő hangzott el az iskolarádióban. A 3. b osztály műsorát Pálné Urvölgyi Lívia, Dudás Gabriella és Madarász Mária tanítók készítették a gyerekekkel közösen. Műsorukat Hímer Józsefnek köszönhetően hallhatták kicsik és nagyok a tantermeikben. Köszönjük a szereplést, a felkészítést és a közreadást is!  

Idén is állítunk karácsonyfát!

Ha már a járvány miatt több kisebb-nagyobb ünnepségünk el is marad, még a karácsonyi műsoraink is, azért a karácsonyfáról mégsem modunk le. Idén is felajánlásként kaptuk, most is Szolnokról, a Szent István utcából a képeinken látható ezüstfenyőt, amelyet feldíszítve karácsonyfaként szerethetünk az ünnepváró napokon. A nagy fa látványa. illata, szépsége már negyed százada hagyománya iskolánknak,…