„Az ember csak azt védi, amit szeret. És hogyan fejlődhetne ki bennünk jobban az állatok iránti szeretet, mint ha szárnyaink alá veszünk és gondozgatunk egy jószágot?”

(Peter Wohlleben)

Állateledelt gyűjtöttünk

 ,,A 72 óra kompromisszum nélkül program keretében lehetőség nyílik iskolánkban elárvult kutyáknak és macskáknak száraz- és konzerveledelt gyűjteni, amelyet 2021. 10. 08. 16 óráig, péntekig az épületben kihelyezett gyűjtődobozba kell belerakni. Az összegyűlt eledeleket szombaton juttatjuk el a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány telephelyére.”

 Ez a szöveg volt olvasható a  ,,72 óra kompromisszum nélkül’’ program iskolában kihelyezett plakátjain, amelyet az iskolánk egyik 8. osztályos tanulója készített el. A plakátok 2021. 10. 05-től 2021. 10. 20-ig voltak láthatók az épületben. Ugyanebben az időszakban lehetett behozni, és a porta melletti dobozba elhelyezni az állateledeleket. Megannyian láthatták a porta mellett elmenvén, hogy nagyon sok adomány gyűlt össze az elhelyezett kis dobozban. A gyűjtés nem jöhetett volna létre az iskola vezetésének engedélye, a 8. évfolyam hittanosainak szervezése nélkül. A program sikere azonban igazán azoknak köszönhető, akik önzetlenül adományoztak a Szolnoki Városi Állatotthon kis lakóinak.

Köszönjük mindenkinek a segítséget!

A 8. évfolyam hittanosai és tanáruk, Tónai-Kas Éva