Irány az országos döntő!

Zsiga Zsombor Attila 4.a-s tanuló  szeret nyelvészkedni. Tanítójával, Fehérné Zsóka nénivel sokat gyakoroltak együtt, de meg is lett az eredménye: Zsombor a Bendegúz Tudásbajnokság anyanyelvi verseny megyei fordulóján 1. lett, így ő képviseli iskolánkat és megyénket május 30-án Szegeden az országos döntőben. Gratulálunk és sok sikert kívánunk az országos bajnokságon való szerepléshez is!

A fagyos szentek: Pongrác, Szervác és Bonifác

A fagyos szentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25.) a közös elnevezése. A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul; a májusi fagyok valószínűleg azért kaptak különös figyelmet, mert a zsenge növényzet leginkább ilyenkor sínyli meg.

Jól “páváskodtunk” Szarvason!

Az MTVA és a Duna Televízió, valamint a Hagyományok háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Néptáncművészeti Egyesülettel közösen – harmadszor is meghirdette a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyt, ezúttal gyermekek részére. A 2015. május 10-én 10 órakor kezdődő szarvasi válogatón az Alföldről és Vajdaságból érkeztek a versenyzők.