Versenyben a természettel

Az 5.d osztályból 11 tanuló a tavaszi szünet utolsó napján a Nefag és a Tisza mozi által szervezett természettudományi vetélkedőn vett részt. Előzetesen két filmet lehetett megnézni – az osztály élt is mindkét lehetőséggel – A vad Szigetköz (magyar természetfilm), illetve  az Amazónia (animációs film a dél-amerikai esőerdő állat- és növényvilágáról).

Korosztályos Egészségnevelési Verseny

Az idei, immár a kilencedik Korosztályos Egészségnevelési Versenyre 119 csapat 476 fővel jelentkezett, az 5-6. osztályosokat 65, a 7-8. osztályosokat 54 csapat képviselte. A városi fordulóra 2014. április 16-án került sor a Kodály iskolában, ahol a döntőbe 39 csapat jutott, s 156 diák bizonyíthatta felkészültségét és ügyességét.

Elsős beiratkozók, figyelem!

Mindazon gyermekek és szüleik, akik megkapták az értesítést a jelentkezési lapjukra a várható felvételről, április 28-29-30-án 8.00-tól 18.00-ig iratkozhatnak be iskolánkban, a Baross út 42. sz. alatt (a volt Konstantin iskola épületében) az 1. emeleten. Kérjük, hogy hozzák magukkal a kért iratokat! Várja Önöket és gyermeküket az iskola vezetése és a tanító nénik!

Föld-napi plakátrajzok

Ebben a tanévben a Föld napjára plakátpályázatot hirdettünk. Az alsósok közel fele nevezett, ki-ki egyedül, kik csoportosan rajzoltak. A természetvédelem számos területét érintették a gyerekek. Remek kis alkotások születtek, amelyekből kiállítás készült. A verseny eredményhirdetése a tavaszi szünet után lesz. Figyeljétek a híradást! – BG –

Helyet kaptunk a SZÍNTÉR-ben

A 33. alkalommal megrendezett Mátyás Tudósai verseny rajzosainak alkotásaiból nyílt kiállítás a Szolnok Pláza 1. emeleten található Szolnok SZÍNTÉR bemutató termében. Képeink a megnyitón készültek. Minden érdeklődőt szeretettel látnak a házigazdák! A képekért kattintás a címre!

Hosszú hétvégék 2014-ben

A nemzetgazdasági miniszter rendelete – 33/2013. (VIII. 30.) NGM – értelmében három munkanap áthelyezése érinti az éves munkarendet, így hosszú hétvége lesz május 1. (négynapos), október 23. (négynapos) és karácsony (5 napos). Az áthelyezés miatt munkanap lesz: május 10. (szombat), október 18. (szombat) és december 13. (szombat). Pihenőnapok: május 2. (péntek), október 24. (péntek) és…