Módosított iskolai dokumentumok (tervezetek)

Tisztelt Szülők, Kollégák! 2013. március 31-ig kötelező az intézményi alapdokumentumainkat felülvizsgálni, azokat az érvényes jogszabályoknak megfelelően módosítani és véleményeztetni is. Az elkészült dokumentumaink az EZ+AZ fül alatt találják, amelyeket megismerve március 25-én a tantestület tagjai és az SZMK tagjai is értekezleteken véleményezhetnek.

Mozgó Diák Prezentációkészítő versenyről

A Mozgó Diák Prezentációkészítő versenyt 4 város, Balatonfüred, Kecskemét, Szolnok és Debrecen általános iskoláinak részvételével indították. Az első fordulóban minden csapatnak saját iskolájának sportéletét kellett bemutatni. Városonként a három legjobb prezentációt készítő csapat jutott a Kecskeméten megrendezett döntőbe. Iskolánkat Földi Attila, Nagy László és Szűcs Győző nyolcadikos tanulóink képviselték. Csapatunk városi elsőként, összetettben negyedikként került…

Köszönet a támogatásért!

Minden kedves Támogatónknak, aki segítette a Mátyás tudósai verseny a Kőrösiben programot, nagy tisztelettel köszönjük a segítségét, támogatását. Felajánlásaik, adományaik lehetővé tették, hogy a régi, jól megszokott színvonalon tudjuk fogadni a nevező versenyzők csapatait, egyéni résztvevőit, és a versenyről senki ne térjen haza üres kézzel vagy üres hassal.