Június 6-ára új helyszínt választottunk művészetoktatásban részt vevő tanítványaink év végi záróvizsga-előadására. A Szolnoki Főiskola aulájára esett a választás, hiszen a művelődési ház átrendezés alatt áll.  A Campus tágas, világos terei üde színfoltot jelentettek a színpad felállítására és a nézőtér kialakítására. A gyerekek már kedden, a főpróbán éreztették nevelőikkel, kísérőikkel, hogy kedvükre való az új helyszín, a színpad mérete is megfelelőre duzzadt, a zenekarnak is alkalmasak lesznek a körülmények. Másnap aztán az előadás zavartalanul lezajlott, mindenki a helyén volt és tette a dolgát, így aztán közös megelégedéssel nyugtázhattuk, hogy a fellépők műsorszámai gördülékenyen követték egymást, az idő is szárnyakat kapott, gyorsan repült, s máris a finálék  következtek. A telt házas program közönsége hatalmas tapssal köszönte meg az idei táncvizsgát, táncgálát. A fellépők is nyugodtan térhettek haza, hiszen nemcsak a versenyeken, de szüleik, tanítóik előtt is kiválóan vizsgáztak, remekül szerepeltek, méltón az idén a  “Legeredményesebb művészeti iskola” Szekszárdon kiérdemelt megtisztelő címhez.

Köszönet minden fellépőnek, felkészítőnek, rendezésben és pakolásban résztvevőnek, a kedves érdeklődő közönségnek, a helyet adó főiskolának! – G –

További képek hamarosan…