Mint minden tanév vége felé, úgy az idén is vizsgaelőadásokkal zárták a művészetoktatásban részt vevő tanulóink a szorgalmi időszakot. Az izgalmas előkészületeket sikeres, eredményes előadásokkal hálálták meg a vizsgázók mind a felkészítőiknek, mind pedig a telt házas közönségnek. A balettosaink és néptáncosaink is az utóbbi évek legeredményesebb tanévét zárták, országos versenyeken győztesek, helyezettek, nívódíjasak, különdíjasak lettek fellépéseik, versenyeik során.

A balett tanszak művészeti iskolai keretben 15 éve működik, de a tánc oktatása már 20 évre tekint vissza. Az egykori Konstantin iskolában bontogatta szárnyait, majd a Kőrösiben vált serdülő korúvá, s közeledik a nagykorúság felé. A néptánc oktatása az idén negyven éves, a Mátyás iskolában alakult meg a Corvinka néptáncegyüttes, azóta is sikeresen ápolva a magyar néptánchagyományokat, a magyar kultúrát.

Köszönet minden felkészítőnek, a háttérben évek óta segítő kollégáknak, hogy a színpadra lépő gyerekek elhozzák azt a csodát évről évre, amit a tánc jelent minden mozgásművészetet szerető embernek. Felvételeink a délelőtti balett-vizsgaelőadáson és a délutáni, kora esti néptáncgálán készültek. -G-