Az idei évben ismét megtartottuk iskolai ballagásunkat, de a járványhelyzet miatt eltértünk a korábbi években megszokott formáktól. Az udvaron alakítottuk ki az elköszöntés és elbúcsúzás helyszínét, ami diáknak, szülőnek és a búcsúztatóknak is megfelelő körülményeket biztosított. A tíz órakor kezdődő és egy tanórányi időtartamú ünnepségünket még az időjárás is a kegyeibe fogadta, jótékony fátyolfelhőkkel tette elviselhetővé a tűző nap melegét. Az udvarunkon a jelen lévő szülők számát korlátoztuk azzal, hogy limitált számú és névre szóló belépőkártyához kötöttük a részvételt. A ballagó osztályokat elköszöntöttük, a hetedikesek részéről Fodor Bence, az iskola részéről Gál Gábor intézményvezető gondolatai hangzottak el,, majd Egri Virág a búcsúzók képviseletében köszönt el az iskolától, annak nevelőitől. A ballagó fiatalok közül öten megkapták a Kőrösi-plakettet a nyolc éven keresztül mutatott kitűnő tanulmányi eredményük jutalmaképp. Így részesült az elismerésben Barilla Boglárka, Gönczöl Alex Márk, Kincses Csaba Márk, Rimóczi Dorka és Volter Anna Erzsébet. A végzős diákok között sokan balett vagy néptánc tanszakos végzősök is voltak, tőlük is most köszönt el iskolánk Kulinné Kupai Márta intézményegység-vezető méltatása mellett. Az idei évben a balett tanszak megválasztotta 2021 “Az év arany balettcipőse” cím díjazottját, akinek a neve felkerült a vándordíjra is, mostantól Halla Viola neve is szerepel a díjazottak névsorában. További számos oklevél és jutalomkönyv, virágcsokor is gazdára talált a köszöntő szavakon túl. A végzett diákok a programot az ökolufik szélnek engedésével zárták, ami megható és látványos is volt egyben.A dekorációt Ladányiné Katona Máriának, a minőségi hangosítást Hímer Józsefnek, a ballagási program összeállítását és megszervezését Turiné Bajzáth Erika intézményvezető-helyettesnek köszönhetjük. A program sikeressége lehet, hogy átalakírtja eddigi ballagási szokásunkat is. Köszönjük minden ünnepségen résztvevőnek a példás helytállást, az alkalomhoz és a járványhelyzethez társított fegyelmezett jelenlétet!  – GG –