“Lehullott már néhány levél, hunyorog a napsugár,
indulhat az újabb tanév, az idő is tudja már.
Előkerül sok-sok tankönyv, táska, füzet, ceruza,
feldíszítve, ünneplőben vár újra az iskola.”

(Bártfai Judit: Tanévnyitó)

Szeptember 1-jére megérkezett az ősz az eső és a tanévkezdés. Iskolánkban reggel nyolc órakor megszólalt a csengő, felhangzottak a Himnuszunk hangjai, kezdetét vette a tanévnyitó ünnepség. A vendégeket és az iskola tanulóit Barta Gabriella intézményvezető-helyettes köszöntötte. Az aulában az elsős osztályok és az őket fogadó és köszöntő negyedikesek foglaltak helyet, valamint a legkisebbeket elkísérő szülők. Nemzeti imádságunkat az intézményvezető, Gál Gábor tanévindító köszöntője követte, majd Habara Barna és Raffai Sztella verselését hallgathattuk meg helyben, illetve a többiek az osztálytermeikben az iskolarádión keresztül. 

A negyedikesek megajándékozták az elsős iskolatársaikat, amit a rendőrkapitányság láthatósági csomagjainak átadása követett. Verssel is felhívták társaik figyelmét a balesetmentes közlekedésre a 2.c osztályos tanulók.

Az iskola újonnan érkezett nevelőinek, pedagógiai munkatársának és iskolaőrének a bemutatása is megtörtént az ünnepség alatt, majd közérdekű információkkal láttuk el a hallgatóságot. A Szózat hangjai után elvonultak az osztályok a termeikbe, és elkezdődött a 2022-2023-as tanév a Kőrösi suliban is.

KÉPGALÉRIA ITT!