Március 9-én kilenc órára hívtuk leendő elsőseinket és szüleiket iskolabemutatkozó foglalkozásra, tájékoztató beszélgetésre az iskolánkba. Mire kilenc óra lett, a többség el is foglalhatta az aulában a helyét, ahonnan jól lehetett látni és hallani a köszöntő műsort. A továbbiakban játékos foglalkozások helyszínein lehetett megtapasztalni az iskolánk egyes helyszíneit, lehetett játszani, kézimunkákat készíteni vagy éppen mozogni, sportjátékokat kipróbálni. A szülők tájékoztatót hallhattak és láthattak a tanári szobában, amelyben nem maradt üresen egyetlen hely sem.
A tájékoztatón bemutattuk a szülőknek az iskolát, a pedagógiai munkánk főbb területeit, a mindennapi életünket, az általános iskolai és a művészetoktatási tevékenységeinket. Kérdések és válaszok zárták a tájékoztatást, majd a délelőtti program a gyerekek táncházával fejeződött be. A jókedvű foglalkozások után szeretettel várunk minden eddigi és jövőbeli érdeklődőt március 23-án délelőttre egy újabb játékos “kisiskolásdira”! – Meglátjátok szüleitekkel együtt, hogy nagyon érdekes lesz!!! -G-