Művészeti iskolánk versenyeredményei az utóbbi időkből

Művészeti iskolánk táncosai a pandémia miatt két évig nem táncolhattak élőben, nem versenyezhettek, ami nagyon megnehezítette a munkát. Nem volt igazi motiváció, hiszen egy táncosnak a színpadi megjelenés, az előadás létszükséglet. A tánc színpadi műfaj, a koreográfiák nem a táncteremnek, hanem a táncot szerető közönségnek készülnek. Az idei tavasz meghozta az enyhülést, táncos értelemben az…

Meséikkel La Fontaine-re emlékeztek

A Verseghy Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtára Jean de La Fontaine francia meseíró születésének 400. évfordulója alkalmából mesemondó versenyt hirdetett, amelyre iskolánk 3. és 4. osztályos tanulói lelkesen készültek. A verseny házi fordulóját követően négy tanulónk előadását küldtük el videófelvétel formájában a járványügyi helyzet miatt módosított felhívásra. A zsűri november 30-án értékelte a produkciókat. A díjazottak oklevelet…

London Bridge döntős és szuperdöntős eredményeink

Angolos kiválóságaink Tanulóink évről évre sikeresen vesznek részt a London Bridge Országos Angol Verseny döntőjében. Az elmúlt tanévben a járványügyi helyzet miatt a 3. forduló feladatait online oldották meg a diákjaink, tisztességes versenyzéssel, kiemelkedő eredményeket érve el.  8. évf. : Barilla Boglárka 3. (Felkészítő tanára: Horváth Csabáné) 7. évfolyam :  Bodrogi Zóra Víta 3. Péter Adél 5.  Ember-Kovács Kincső 7. …

Ezüstérem az Aranysasoknak

Siker!  2021. október 14-én iskolánk Aranysasok csapata 2. helyezést ért el az SNI és BTMN tanulók megyei ügyességi versenyén, Szandaszőlősön. A versenyen 19 csapat indult. A változatos versenyfeladatok tudást, kreativitást, kitartást, figyelmet és ügyességet igényeltek a gyerekektől. A csapat tagjai: Kövér Brigitta 8. a,Béres Lili 6. a, Lévai Lili 3. b ésJuhász Regina 2. a…

Ezüstös eredmények az Abigélről

2020.10.24.-én rendezték meg Miskolcon a VIII. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivált. Iskolánkból két tanuló indult a versenyen. Első versenyükön kiválóan szerepeltek: Kis Bernadett (5.c): Nikiya szóló. Junior, klasszikus balett kategória: EZÜST MINŐSÍTÉS. Pócsi Zoé Melissza (5.c): Auróra variáció. Junior, klasszikus balett kategória: EZÜST MINŐSÍTÉS. Felkészítő: Végh Nóra

Cakumpakkal elsők!

Az elmúlt hétvégén balett és néptánc tanszakos táncosaink is szép sikerrel versenyeztek. A február 28-án, Nyíregyházán megrendezett Vécsey-Vásárhelyi Népdaléneklő és Néptánc Kamaraversenyen a 4-5. osztályos táncosokból álló és nagyobb táncosainkból szerveződött kamaracsoportunk is versenyzett. A fiatalabbak kamaracsoportja által előadott, vidám hangulatú Cakumpakk című koreográfia 1. helyezést ért el. Koreográfusok és felkészítők: Nánási Alexandra és Bólya…

Matekos büszkeségeink

Október 11-én megnyerték a Bolyai matematikaverseny megyei/körzeti fordulóját a Négy az egyben csapat. Tagjai: Barilla Boglárka, Gönczöl Alex Márk, Kincses Csaba Márk és Rimóczi Dorka 7. osztályos tanulók, így részt vehettek az országos döntőn. November 23-án volt a Bolyai Matematika Csapatverseny országos illetve Kárpát-medencei versenye Budapesten. A hetedik évfolyamról több mint negyven csapat jutott be. Az…