Gyertyagyújtás a remény jegyében

Hétfő reggel fellobbant a 2. adventi gyertyánk lángja is iskolánk aulájában. A 2. a osztály tanulói Garzsikné Barsi Mónika vezetésével és Jándi Piroska segédletével egy szép műsor keretében megemlékeztek advent 2. vasárnapjáról, amely a remény jegyében és a szeretet fényében nyert bemutatást. Az első gyertya lángja megerősítést kapott, várva a harmadik vasárnap eljövetelét. Köszönet a…

Témanap: Középpontban a harlekinkaticák

Ökológiai megfigyelési program keretében a harlekinkaticák életéről tartottunk témanapot az 5-6. évfolyam osztályainak. A harlekinkaticák hasznosak vagy nem?- ezt a kérdést jártuk körül a témanap során. Eredetileg Kelet-Ázsiában honos rovarokról van szó. Az ember csillapíthatatlan étvágyuk miatt, tudatosan telepítette meg őket Európában: kiváló biológiai védelmet nyújtanak levéltetvek ellen. Aztán persze elszaporodtak, és mostanra beigazolódott az…

Ötven perc a zene szárnyán

Hétfő délelőtt a Szolnoki Szimfonikusok fúvós és ütős zenekari különítménye a Lázár Ervin Program keretében egy nagyon hangulatos előadást varázsolt iskolánk aulájába. A gyerekek együtt éltek a zenével,  képzeletben kalandoztak a világ különböző zenei tájain, miközben nagy-nagy tapssal köszönték meg a bravúros zeneszámokat, a vidám előadást, a kedves zenészeket. Vendég hallgatóság is volt a liget…

Kezdetét vette a karácsonyi ünnepvárás

Hétfőn reggel fellobbant iskolánkban az adventi koszorúnkon az első gyertya lángja, ezzel kezdetét vette a karácsonyi ünnepkör. A 6. b, c és 8. c osztály lány és fiú tanulói közül néhányan egy kis játékkal és énekléssel köszöntötték az ünnepvárás jegyében iskolánk tanulóit és nevelőit. Köszönjük a szép és hangulatos előadást rajtuk kívül a felkészítő nevelőknek…

Dalos kedvű népdalosaink versenye

     „Embernek ének őrzi az időt,        Az tartja számon minden eleinket.        Hallgass meg egy semmicske éneket,        S szíve járását hallod az időnek.”                                                         (Ratkó József) Ezen idézet szellemében 2019. november 28-án rendeztük meg az iskolai népdaléneklő versenyt, ahol a hagyományoknak megfelelően 3-8. osztályosok egyéni vagy csoportos kategóriában mutathatták meg énektudásukat. Vendégként iskolánk egykori…

Matekos büszkeségeink

Október 11-én megnyerték a Bolyai matematikaverseny megyei/körzeti fordulóját a Négy az egyben csapat. Tagjai: Barilla Boglárka, Gönczöl Alex Márk, Kincses Csaba Márk és Rimóczi Dorka 7. osztályos tanulók, így részt vehettek az országos döntőn. November 23-án volt a Bolyai Matematika Csapatverseny országos illetve Kárpát-medencei versenye Budapesten. A hetedik évfolyamról több mint negyven csapat jutott be. Az…

Egészség Expó az egészségesebb életért

Iskolánkban már évek óta hagyomány, hogy minden év novemberében „Egészséghónapot” tartunk, és ennek keretében a 3. évfolyamos tanulóknak megrendezzük az Egészség Expót. Az „Életmóddal az egészségért” Alapítvány munkatársai az egészséges életmód nyolc alapelvét mutatják be a gyerekeknek. Nyolc állomáson keresztül ismerkednek a tanulók az egészséges élet alapjaival, amit utána a pedagógusok beépítenek a környezetismeret-órák anyagába.…

Újabb faültetési akcióban vettünk részt

Szolnokon folytatódott az Agrárminisztérium Országfásítási Programja november 13-án, szerda délelőtt. A Jubileum téren három fát ültettek el a résztvevők, amelyeket város-, és megye szerte továbbiak követnek hamarosan. A program célja az erdős-fás területek növelése, illetve a fák szerepének és fontosságának hangsúlyozása. Iskolánk tanulói közül a 4. c-sek vettek részt a közeli parkban történt faültetésen, maguk…

Iskolanyitogató ovisoknak

Kedves Leendő Elsősök és Szüleik! A Kőrösi suliban kezdetét veszi egy olyan programsorozat, amelyre ellátogatva megismerhetik az érdeklődők az iskolánkat, az itt zajló életet, a különböző lehetőségeket a tanulás, a sport és a művészetoktatás területén, az iskolánk világát. Szeretettel látjuk a gyermekeket Önökkel együtt! Jöjjenek bátran, nézzenek szét minálunk! A mellékelt plakáton a részletes programismertetőt…

Naprakészen a naprakészben

“Japánban jártak a kőrösisek” – kezdte a felkonferálást a Szolnok Tv szerkesztője, Skultéty József a 2019. október 18-i Naprakész című műsor adásának bevezetőjében. Az adásban beszámoltunk a Japánban tett látogatásunkról, az ott szerzett tapasztalatokról, a kapcsolattartásról. A felvétel 8 perc 10 másodperctől ITT látható!

„Zsákolj velünk!” akció

2019. október 11-én Ökoiskolánk is csatlakozott a 72 órás nemzetközi, önkéntes akcióhoz. Veresné Péter Judit szülő kezdeményezésére elindult a „Zsákolj velünk, légyszí!!!” akció, melyben újrahasznosítható bevásárló zsákok varrását és ehhez kapcsolódó adománygyűjtést szerveztünk. Az elkészült zsákokkal a 8.c osztály tanulói kezdték meg az adománygyűjtést. A zsákokért felajánlott összegből iskolánk zöldítését, azaz föld-, cserép- és virágvásárlást,…