A fagyos szentek: Pongrác, Szervác és Bonifác

A fagyos szentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25.) a közös elnevezése. A hőmérséklet csökkenése az év során máskor is előfordul; a májusi fagyok valószínűleg azért kaptak különös figyelmet, mert a zsenge növényzet leginkább ilyenkor sínyli meg.

Jól “páváskodtunk” Szarvason!

Az MTVA és a Duna Televízió, valamint a Hagyományok háza – szakmai partnerével, az Örökség Gyermek Néptáncművészeti Egyesülettel közösen – harmadszor is meghirdette a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc-tehetségkutató versenyt, ezúttal gyermekek részére. A 2015. május 10-én 10 órakor kezdődő szarvasi válogatón az Alföldről és Vajdaságból érkeztek a versenyzők.

Levente, az aranytorkú énekesünk

Szacskó Levente 7. b osztályosunk április 25-én a Néprajzi Múzeumban megrendezett „Tiszán innen-Dunán túl” Országos Népdaléneklési Minősítő Versenyen szóló I. ben aranyminősítést ért el. Levente kalotaszegi népdalokkal  nyerte el a közönség és a zsűri elismerését. Felkészítője Kéri Ildikó.