Október 23-ra emlékeztünk

A 8. b osztály tanulói iskolarádiós műsorral emlékeztek meg az 1956-os eseményekről, ismert és ismeretlen hőseiről, a dicsőséges napokról és a vérbe fojtott forradalom mártírjairól. A színvonalas műsor összeállítása Bajáriné Szalados Kornélia nevéhez fűződik, köszönet érte! A hangtechnikát Hímer József biztosította, a díszletet Ladányiné Katona Mária készítette. A képen a műsort adó szereplők láthatók az…

Változás az iskolai beléptetésben

Tájékoztatjuk az iskolánkba érkező tanulókat, szülőket és munkatársakat, hogy az iskolánkba október 13-ától, kedd reggeltől a Nagy Imre krt.-i főbejáraton kell mindenkinek belépnie. A porta előtt elhelyezett hőkapus mérés vagy kézi érintésmentes hőmérés, valamint a kézfertőtlenítés után lehet csak az iskola területére belépni. A felső tagozatos tanulók továbbra is a büfé előtti területen gyülekeznek a…

Megemlékeztünk az aradi vértanúkról

Az aradi tizenhárom tábornokra és az első felelős magyar miniszterelnökre emlékeztünk október 6-án az első tanítási óra elején. A megemlékezés az iskolarádió segítségével történt. A tanulók, Radácsi Kata, Koók Eszter és Fodor Bence megható módon ismertették az 1949. október 6-a reggelének tragikus eseményét, illetve aznap este gróf Batthyány Lajos kivégzésének hírét. A tanulókat Soós-Varga Ildikó…

Október 1-jétől kötelező iskolánkban is a testhőmérséklet-mérés

Az EMMI minisztere tájékoztató leveléből idézve tájékoztatásul adjuk az alábbi fontos információt: “A Kormány a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020.  (IX.18.) Korm. rendeletében újabb óvintézkedések bevezetéséről döntött. A szabályozás értelmében a köznevelési intézményekben 2020. október 1-jétől érkezéskor kötelező lesz a foglalkoztatottak és a gyermekek, tanulók testhőmérsékletének mérése. A döntés értelmében foglalkoztatott, illetve nagykorú…

Szigorítás a maszkhasználatban

Felhívjuk a Tisztelt Szülők és az alsós gyermekek figyelmét, hogy szeptember 21-étől, hétfőtől az alsó tagozatos tanulóknak is kell maszkot viselniük az iskola közösségi tereiben (aula, folyosók, mosdók)! A tanórákon a maszk használata nem kötelező. Kérem, hogy maszkról mindenki gondoskodjon, s az egészségügyi szabályokat közös érdekből mindenki tartsa be!  

További szigorítások az iskolai életben a járványhelyzet miatt

Tisztelt Szülők, Honlapolvasók! Iskolánkban a járványveszély fokozódása miatt további szigorítások léptek életbe. Az első osztályt kezdett gyermekek szülei szeptember 4-én, pénteken kísérhetik fel utoljára gyermeküket az osztályukhoz. A jövő héttől már csak az intézményünkben tanuló gyermekek és az iskola pedagógusai, dolgozói léphetnek be, tartózkodhatnak az iskolában és annak a területén. Az ügyintézés telefonon, digitális lehetőségek…

Mit és hogyan tartsunk be az iskolában a járványveszély idején?

Tisztelt Szülőink, Kedves Tanulóink! Néhány alapvetően fontos tudnvalót adunk közre a járványhelyzet fokozódása miatt. Az intézményünk járványügyi protokollja is tartalmazza az alábbiakat: Iskolánkba kizárólag egészséges, betegségre utaló tüneteket nem mutató tanuló léphet be, ez a szülők felelőssége. Amennyiben a szülők gyermeküknél tüneteket észlelnek, a Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról! A szülő köteles…

További információk a biztonságos tanévkezdéshez

Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek! Az első tanítási napokra vonatkozó lényeges információkról szól az alábbi tájékoztatás: A felső tagozatos gyerekeknek kérjük, biztosítsák a maszkot, mert az az iskolaépület közös tereiben kötelezően használniuk kell! A tankönyvosztáskor minden tanuló számára két étkezési nyilatkozat nyomtatványt adtunk ki. Kérjük, hogy a szülők – pontosan töltsék ki, és az első tanítási…

Szigorodott a tanévnyitó ünnepségünk

Tisztelt Szülők, Kőrösis Diákok! A Covid-19 vírus által okozott járványhelyzet felerősödése miatt szükséges a tanévnyitó ünnepségünket szigorúbb feltételek között megtartanunk. VÁLTOZÁS: A tanévnyitó ünnepség új időpontja: szeptember 1. kedd 8.00 óra (1. tanítási nap) Csak az 1. osztályosok részéről tudunk tanulónként egy szülőt fogadni. Kérjük, maszkban jöjjenek, és használják a bejáratnál biztosított kézfertőtlenítőt! A pótbeírás…

Ballagás 2020 – Kicsit másképp…

Ez is ballagás volt, de más minden korábbinál. Fontos volt. Fontos, hiszen a mostani nyolcadikosaink úgy fejezték be a tanévet, hogy három hónapja nem találkozhattak, nem lehettek együtt a járványhelyzet miatt. De a tanév eltelt, az általános iskolai élet lezárult. Mégis, szinte az utolsó pillanatban összeállt egy kép, egy lehetséges forgatókönyv, s megtörténhetett az elbúcsúzás,…

Közeledik a vakáció

Bár még tart a digitális munkarend, azért már mindenkinek megfordul a fejében, hogy hamarosan itt a tanév vége, s egyre közelebb van a nyári szünidő, a vakáció. A nyári szünetben az előzetes szándéknyilatkozatnak megfelelően június 26-ig az iskolában biztosítunk felügyeletet az ezt igénylőknek, majd programot és felügyeletet a nyári Erzsébet-táborozóknak szintén a korábbi felmérésben szereplő…

Nemzeti összetartozás éve és napja – 100 éve volt Trianon

A 18/2019. évi országgyűlési határozat szövege ITT található: Szarka Tamás: Kézfogás (videó) Összetartozás dala (videó) Örökségünk 1. (videó) Örökségünk 2. (videó) Határtalan dal – Összetartozunk (videó és dalszöveg) Azt sem tudjuk pontosan,hogy honnan érkeztünk De több mint ezer éve már e tájon létezünk Megvívtuk a harcainkat századokon át Még Magyarországnak hívják még ezt a kis…