Köszönet a támogatásért!

Minden kedves Támogatónknak, aki segítette a Mátyás tudósai verseny a Kőrösiben programot, nagy tisztelettel köszönjük a segítségét, támogatását. Felajánlásaik, adományaik lehetővé tették, hogy a régi, jól megszokott színvonalon tudjuk fogadni a nevező versenyzők csapatait, egyéni résztvevőit, és a versenyről senki ne térjen haza üres kézzel vagy üres hassal.

Janikovszky Éva kincseire leltünk

1926., Szeged, írónő    Hangja, ábrázolásmódja összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában helyet kap az őszinteség, a barátság, a pajkos játékosság. S ha írógépe mesélni tudna… Billentyűin a betűk megkoptak, a benne lévő papír az idő múlásával megsárgult, de egyszerű kifejezései erőt sugároznak. Nem más ő, mint Janikovszky Éva a híres írónő, aki kevés szóval is varázslatos…

Ezüstös Kalandpróba-eredmény!

Csibrány Bence, iskolánk 5. d osztályos tanulója a Kalandpróba elnevezésű verseny országos döntőjében 2013. február 2-án Budapesten – a döntőbe jutott 12 tanuló közül – a második helyet szerzete meg. A zsűri szóbeli tájékoztatása alapján az 5. és 6. évfolyamon ebben a versenyben több mint 1 600 tanuló vett részt. Ebből a népes mezőnyből Bence…