Átadás előtt… Tájékoztató szülői értekezlet

Tisztelt Szülők, Kollégák! A „Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény infrastrukturális fejlesztése”című, ÉAOP-4.1.1/A-12-2012-0004 azonosító számú pályázatnak köszönhetően hamarosan befejeződik iskolánk felújítása. Az intézmény átmeneti elhelyezése így nemsokára megszűnik. Szalay Ferenc polgármester úr és az iskola vezetősége tájékoztató szülői értekezletet hív össze 2014. június 14-én, szombati napon 9 órai kezdettel a Nagy Imre krt. 20.…

“Medvejárás” Szegeden, avagy a matematika nyomában

Nem éppen kedvező időjárás fogadta a Medve Matematikaversenyen részt vevő tanulóinkat. Már több alakalommal volt lehetőségünk jelen lenni ezen a megmérettetésen, az eddigiekkel ellentétben azonban idén nem Debrecenbe, hanem Szegedre utaztunk 15 csapattal (45 fő) az Erzsébet-ligetbe. A versenyt itt is fiatal egyetemisták szervezték, ők fogadtak bennünket, és ők álltak az egyes állomásokon. Egy térkép alapján kellett…

Korosztályos Egészségnevelési Verseny

Az idei, immár a kilencedik Korosztályos Egészségnevelési Versenyre 119 csapat 476 fővel jelentkezett, az 5-6. osztályosokat 65, a 7-8. osztályosokat 54 csapat képviselte. A városi fordulóra 2014. április 16-án került sor a Kodály iskolában, ahol a döntőbe 39 csapat jutott, s 156 diák bizonyíthatta felkészültségét és ügyességét.

Elsős beiratkozók, figyelem!

Mindazon gyermekek és szüleik, akik megkapták az értesítést a jelentkezési lapjukra a várható felvételről, április 28-29-30-án 8.00-tól 18.00-ig iratkozhatnak be iskolánkban, a Baross út 42. sz. alatt (a volt Konstantin iskola épületében) az 1. emeleten. Kérjük, hogy hozzák magukkal a kért iratokat! Várja Önöket és gyermeküket az iskola vezetése és a tanító nénik!

Iskolánk bemutatkozása leendő elsősöknek és szüleiknek

Újabb alkalom, hogy bepillantást nyerjenek az iskolánk iránt érdeklődő szülők és első osztályba készülő gyermekeik a megújuló Kőrösi iskola életébe. Mindezt egy játékos, vidám délelőtt keretében tesszük lehetővé a Konstantin iskola (Baross út 42.) épületében március 22-én, szombaton 8.30-tól 12.00-ig. Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket! Gál Gábor igazgató 

Legyél Te is kőrösis!!! Iskolabemutató szombaton

Idén is megtartjuk hagyományos iskolabemutató foglalkozásainkat, ahol a leendő elsős gyermekek és szüleik megismerkedhetnek iskolánkkal, programjainkkal, tanítóinkkal. Ebben az évben a Konstantin iskola épületében lesznek a foglalkozások (Szolnok, Baross út 42.), hiszen a Kőrösi iskola felújítása még zajlik. Szeptembertől viszont már ismét a régi helyünkön, de megújult, nagyon szép környezetben, korszerű feltételrendszer között fogadhatjuk elsőseinket és a…