Igazán remek hangulatban telt a szeptember 27-i pénteki nap, az Európai Diáksport Napja. Az iskola diáksága, szülői közössége, a pedagógusok, valamint az iskola más területein dolgozó munkatársai is közösen vetették bele magukat a sportnapi küzdelmekbe. Már a délelőtt folyamán elkezdődtek a labdajátékok a tornateremben és a kültéri spotpályákon. Majd 14 órakor Gál Gábor, az iskola vezetője hivatalosan is megnyitotta a rendezvény délutáni szakaszát, amelyen az alsósok és a felsősök a szülőkkel és a tanítókkal, tanárokkal közösen vehettek részt egy hangulatos zenés bemelegítésben Csákné Vincze Gabriella vezényletével. Ezután következett a 2024 méteres futás teljesítése, ami az idei évnek volt a megfelelő távja. A tornateremben tűzharcversenyek követték egymást hatalmas izgalmak közepette, az udveron zajlottak a sor- és váltóversenyek, a kosárlabda-mérkőzések, a kötélhúzás versenye, a kültéri erőparkban pedig az erősségi próbákat kísérte a figyelem, valamint ejtőernyős csapatjáték vonzotta a fiatalabbakat. A pontozóknak igencsak nyomában kellett lenni az eseményeknek, mert a versenyszámok befejeztével máris megszülettek az eredmények, s kiosztásra kerültek a megérdemelt jutalmak. Az idei év mottója “a mozgás általi tanulás”, avagy “Sportolva tanulj!” ezen a délutánon biztató alapokat kapott valamennyi résztvevőnek. Köszönet illeti a rendezvényen részt vevő szülőket, diákokat, pedagógusokat, dolgozókat, kiemelten is Sánta-Fatér Noémi és Szakeres Attila szervezésben és levezetésben nyújtott munkáját. – Jó volt együtt! – állapítottuk meg a rendezvény zárásaként. – Gál Gábor főigazgató –