Október 27-e szombatra eső munkanap lett, amit az iskolai diákönkormányzat kisajátított magának. Ezen a délelőttön a játéké, a vetélkedésé, a sporté és a  szórakoztató programoké volt a főszerep.  Az iskola már reggel nyüzsgő képet mutatott, zsúfolásig megtelt, hiszen a mátyásos gyerekekkel is bővült a résztvevők száma, de még korábbi tanítványok is megjelentek egy-egy programra vendégként, segítőként. Pontszerző játékok, ügyességi versenyek, sportprogramok, előadások kerültek a választékba, amelyet forgószínpadszerűen lehetett az előre megállapított rendszerben látogatni, azokon részt venni, vagy csak szurkolni a versenyzőknek.

Lehetett egyénileg, párosban és csapatban programokról gondoskodni, osztályban vagy folyosón, aulában vagy tornateremben űzni-hajtani az eseményeket, vagy előadásokat hallgatni a tanári szobában vagy az étteremben. Mindenki találhatott magának hasznos és kellemes elfoglaltságot, amint azt a fényképeink is bizonyítják. A programsor végén értékeltük az egyes versenyeket, az összesített részvételi pontokat, amelynek jutalmai az apró ajándékokban és a sok-sok jó élményben testesült, őrződött meg.

A program szervezéséért, rendezéséért köszönet jár Pálinkásné Kálmán Klárának, Fehérné Reményi Mónikának , Jándi Piroskának és a DÖK-képviselőknek, segítőknek, valamint minden pedagógusnak, vendég előadónak és külsős segítőknek! (Az időjárás meg nem tudta elrontani a napot, legfeljebb csak saját magának ):  – G-

 eredmények honlapra dok