Ma reggel is izgalommal vártuk az adventi gyertyagyújtó műsort, hiszen ez a mostani, a harmadik az örömöt megtestesítő gyertyát jelenti. A 2. a osztály tanulói már a műsorra való készülésük során is felkeltették az érdeklődésünket a vidám zenével, a jó hangulatú, látványos táncukkal, amelyekbe belehallgathattunk vagy éppen betekintést nyerhettünk egy-egy pillanatra a próbák során. Nem is várakoztunk hiába, csodálatos műsornak és valóságos örömtáncnak lehettünk a részesei a szereplésük során. A tündérek és a manók öröme áthatotta az egész iskolát, jó volt együtt megélni ezt a reggeli műsorvarázst. Köszönet a szereplő gyerekeknek, a felkészítő tanítóknak, Szakáll Kingának és Sánta-Fatér Noéminak, valamint a hangtechnikát kezelő Turcsányi Katalinnak. -GG-