Immár 166 éve, hogy a magyar történelem lapjaira olyan dicsőséges esemény íródott, mint 1848. március 15-e. Iskolánkban hagyomány, hogy erre a jeles napra méltó műsorral emlékezünk. Nem volt ez másképp az idén sem, csupán az előadók léphettek fel kétszer, két helyszínen – dupla tapsért. Mostanra a negyedik évfolyamos tanítványaink készültek nagyon nagy szorgalommal, odaadással és persze izgalmakkal is nyilván. Mindennek eredményeként olyan tartalmas, felemelően szép műsorral rukkoltak ki, amihez foghatót ritkán láthatunk – még az iskolánkon kívül is. Nem is maradt el a jutalom: először a felsős tanulók őszinte tapsviharral díjazták a műsort még csütörtökön, amit teljes odaadással követtek, majd pénteken az alsósaink figyeltek teljes átéléssel, s szintén vastapssal jutalmazták az előadást. Szép volt fiúk, szép volt lányok! Méltó utódai vagytok a márciusi fiataloknak! Köszönjük a felkészítést tanítóitoknak, Pálné Urvölgyi Líviának, Dudás Gabriellának, Pintérné Bakó Zitának, Kislakiné Ádám Ildikónak, Garzsikné Barsi Mónikának, Dráguczné Vén Izabellának, a műsor technikai támogatását Hímer Józsefnek és a dekoráció elkészítését Ladányiné Katona Máriának. -G-