Rendhagyó papírgyűjtés zajlott iskolánkban ezen a délelőttön, hiszen minden szervezettség ellenére már a kezdetkor módosítani kellett a menetrendet. Az esők ura elrontotta a bontakozó szorgalmat erre a napra. Éppen annyira esegetett, hogy ne lehessen az udvaron felhalmozni a behozott “kincseket”. A szülők autói is ritkábban jelentek meg rakományukkal a bizonytalan időben, mint ahogyan a tanulók is csak a reggeli készletezést tudták leméretni a hátsó kijárat biztonságába húzódó mázsálókkal. A Remondis dolgozói ugyan nagyon igyekeztek a zavartalan mérésben, rakodásban, de az esővel ők sem számoltak. Az iskola folyosóján, szabad terein halmozódott a papír, ami igencsak ritka látvány az épületben. Most a kényszer miatt innen indultak a “mérőkaravánok” terheikkel, majd attól megszabadulva visszatérhettek a napi tanulás mellé, termeik esőtől mentes biztonságába. A képek a különös hangulatú “hasznoskodást” örökítették meg. -G-
Kategóriák: Diákönkormányzatunk, Főoldal, Kiemelt
Megosztom