A napokban a 4.c osztályos gyerekek csoportmunkában fa- vagy cserjevizsgálatot végeztek a szolnoki Gólya parkban előre megadott szempontsor alapján. Hat csoportban dolgoztak, a fát önállóan választották ki, majd a Kis növényhatározó és más képes segédletek segítségével önállóan határozták meg a fa nevét, fajtáját. Öt csoportnak kiválóan sikerült a felismerés! A feladatok között volt becslés, mérés, kéregminta-, levél- és farajzolás, termés gyűjtése, sérülés keresése, a fán megfigyelhető egyéb élőlények felfedezése. A beszámolóra a következő órán került sor. A két óra közötti napokban kutatómunkát is végezhettek a gyerekek. A 2. órán az előadásokat csoportszavazással értékeltük, melynek a szempontjai az alábbiak voltak: a feladatlap helyes megoldása, az előadás érthetősége, továbbá hogy a gyerekek figyelmét sikerült-e lekötni, illetve mindenki dolgozott-e a csoportban? A vadgesztenye, a kocsányos tölgy, a tiszafa, a juhar, a hársfa és a kőris mind a barátaink lettek. Majd télen és tavasszal is megfigyeljük őket. A legjobban a Kőris csoportnak sikerült a felkészülés és az előadás, így az ötöst ők kapták meg. Persze mindenki nyertese volt ezeknek az óráknak, mert a szép napos időben a levegőn jól is éreztük magunkat, reméljük, ez kiderül a képekből is! – Barta Gabriella tanító –