Ilyen még nem volt! Az elmúlt évek legzsúfoltabb és leggazdagabb választékú karácsonyi bazárját élhettük meg az idei ünnep közeledtével. Négy asztalsoron vonultatták fel portékáikat az osztályok kis és felnőtt “árusai” az iskola ebédlőjében. Minden talpalatnyi helyen vagy eladót, vagy alkalmi vevőt ért a betévedt vásárló, avagy a csak szemlélődni vágyó látogató. Az árukínálat szinte leírhatatlan, hiszen volt ott minden, ami a karácsonyhoz kötődik, de olyasmiből is volt bőven, ami egyszerűen csak gazdát akart cserélni.

Így aztán láthattuk ünnepi asztali díszeket minden méretben, gyertyákat és mécseseket, karácsonyfadíszeket végtelen számban és formában, mézeskalácsot, karácsonyi apró süteményeket, játékokból ezerfélét, kisebb és nagyobb képeket, ékszereket, kiegészítőket, apró fatárgyakat, természetes anyagokból csecsebecséket és még ki tudná azt felsorolni, amit még nem említettem… A diákönkormányzat szervezése az idén is elérte a célját, hiszen az osztályok gyarapíthatták bevételeiket, a vásárlók kiegészíthették a karácsonyi ajándékkészletüket, mellyel meglephetik akár magukat vagy szeretteiket egyaránt. De jó volt ez egy bulinak éppúgy, mint tanulni a “kereskedelem” fortélyait kicsiben, tapasztalatot szerezni a piaci, vásári hangulatról, sikeresen terméket készíteni és azt értékesíteni.

A 7. a osztály karitatív cselekedete pedig példaértékű lehet azáltal, hogy a teljes bevételüket a “Leukémiás Gyermekekért Alapítvány” javára utalják át. Ez segítség azoknak, akiknek ajándék a gyógyulásba vetett hit és remény, amelyhez az egészséges gyerekek igyekeznek anyagi támogatást is adni a szeretetükön túl.  A képek jól mutatják, hogy bár az üzletek kicsiben köttettek, de a hatás óriásira sikerült.  -G-