Kerékpár projekthét a 3. a osztályban

Mottónk:

“… a gyermekeket nem félteni kell,
hanem meg kell tanítani őket közlekedni.”
Ranschburg Jenő


A tanév első hetét kerékpáros projekttel kezdtük. A projekthetet augusztus végén a közösségi oldalunkon, és a  tanévnyitón hirdettük meg. Kértük a gyerekeket, hozzanak kerékpárral kapcsolatos képeket, cikkeket.

Hétfőn megalakultak a csoportok, és elkezdődött a munka. A Csodabicikli című mese ihlette a csapatokat az aszfaltrajz versenyre.

Minden csoport húzott egy anyagnevet (papír, fonal, gyurma, tészta) .  A kihúzott anyagból kellett a csoport valamennyi tagjának elkészíteni egy térbeli kerékpárt.

Közben minden csoport készítette a tablóját, és készült a beszámolójára

Kedden az Y Kerékpárszaküzletben jártunk, ahol a tulajdonos szívesen mutatta be egy igazi kerékpáron az egyes tartozékokat.

Szerdán a Szolnok Városi Rendőrkapitányság két rendőrtisztje (Berényi Tímea és Molnár Judit) tartott közlekedési szabályismertetőt, és a gyerekek kerékpáros ügyességüket próbálhatták ki az udvaron felállított pályán.

Az ügyességi pályára várakozva nagyméretű kockákból rakhattak ki a gyerekek egy-egy közlekedési táblát.

Csütörtökön Cseuz László kerékpározó látogatott el az osztályunkhoz. Öt olimpián vett részt kerékpárral (Barcelona – Atlanta – Sydney – Peking – London). Élvezetes úti beszámolóját érdeklődve hallgatták a gyerekek.

Péntek délelőtt minden csoport beszámolt az addig gyűjtött és megtanult ismeretekről.

A projekt zárásaként péntek délután kerékpártúrán vettek részt a 3. a osztály tanulói, tanítói, és vállalkozó kedvű szüleik.

A kb. 40 perces túra útvonala: Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola – Baross út – Szapáry út – Tiszavirág híd – Tiszaliget – Százlábú híd – Szandai rét – Holt-Tisza híd – Vízpart körút.

A Vízpart körúti szabadidő parkban mini golfoztunk, fociztunk, fogócskáztunk. Az ott töltött idő alatt palacsintáztunk, beszélgettünk is.

Visszafele kicsit fáradtan indultunk. Az útvonal Vízpart körút – Debreceni út – Százlábú híd – Tiszaliget – Tiszavirág híd – Szapáry út – Baross út – Kőrösi Cs. S. Általános Iskola

Köszönet a Szolnok Városi Rendőrkapitányság vezetőinek, a foglalkozásokat tartó rendőröknek, az Y Kerékpárszaküzlet tulajdonosának, Cseuz Lászlónak és minden szülőnek a segítségért.

A tanító nénik