Idén már a negyedik alkalommal szervezte és rendezte meg Szolnok Megyei Jogú Város és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ a Kiugró elnevezésű kulturális gáláját a szolnoki és a Szolnok környéki tehetséges fiataloknak. Ebben az évben az általános iskolások mutathatták meg a tehetségüket az érdeklődőknek, szakmai és laikus közönségüknek. Iskolánkat négy produkció is érintette, ebből három táncos, egy pedig zenei szereplés volt. Tóth Balázs és társa szenzációs vibrafonjátékával, majd fergeteges dobduójával varázsolta el a hallgatóságát. Rusvai Mátyás és Borbándi Viktória párosa néptánctudásával kápráztatta el a közönséget, hiszen ketten képesek voltak betáncolni a nagy színpadot úgy, hogy hiányérzet senkiben nem maradt. A 6.d-s lányok Ragtime-ja vidám játékával bűvölte el a publikumot, míg a 8.c-s végzőseink egy elhagyatott kastélyba álmodták vissza a szólótáncost és a nagyérdeműt, amely egyben zárószáma is volt a két részes bemutatónak. A sok-sok ügyes, kiemelkedően tehetséges tanítvány igazán szép estét adott produkcióival minden érdeklődőnek, amit a oklevéllel jutalmaztak a szervezők, vastapssal a nézők. -g-