Idén már a 31. alkalommal rendeztük meg a Mátyás Tudósai elnevezésű versenyt, amelynek kezdete még 1982-re nyúlik vissza, s a Mátyás Király Általános Iskola volt az elindítója. A Kőrösi iskolába immár a második alkalommal került a nemes vetélkedés, hiszen a két iskola 2008-as összevonása után itt biztosítható a zavartalan megrendezés. A mostani versenyre 14 vidéki és 9 szolnoki iskola nevezett háromszáztíz tanulóval. A gyerekek vers- és prózamondásban, matematikában, angol nyelvű országismeretben, valamint rajzban, festészetben mutathatták meg tehetségüket, rátermettségüket.

A program fél kilenckor rövid megnyitóval kezdődött, amelyen köszöntötte a résztvevőket dr. Kállai Mária alpolgármester, a JNKSZM Tehetségsegítő Tanácsának elnöke, kiemelve az idei év mottóját, a barátságot és a szeretetet, amely összeköti a verseny különböző területeit, ugyanakkor életünk hangsúlyos része is. Gál Gábor igazgató utalt a névadó, Mátyás király tudomány- és művészetpártoló nagyságára, amelyhez jól illeszkedik az angol nyelvi verseny Kőrösi Csoma Sándor nevével társítva, aki nyelvészi munkájával, magyarságával szintén beírta magát a nagy magyarok sorába.

Ezután a  művészeti iskolások egy-egy táncbetétje színesítette a megnyitót, hiszen a balettosok és a néptáncosok is látványos koreográfiával mutatkoztak be a vendégeink előtt, s a felcsattanó vastaps az elismerésüket tükrözte.

Kilenc órakor a versenyzők az adott helyszíneken megkezdték a versengést, amit a legkorábban a kis matematikusok fejeztek be, őket a vers- és prózamondók követték, majd az angolosok csapatversenye zárult, s legtovább a kis képzőművészek dolgoztak alkotásaikon. Az eredményhirdetés folyamatosan zajlott a különböző korosztályokban, az adott területen. A matematika és a képzőművészet értékelése az aulában történt, ahol az eredményeket és az alkotásokat is megtekinthették a versenyzők, kísérőik és az érdeklődők is.

Délután egy órát mutatott az aulánk órája, amikorra megtörtént az utolsó eredményhirdetés is. Reméljük, mindenki elégedetten távozott a versenyről, hiszen azon dolgoztunk, hogy jó rendezők legyünk, a támogatóinknak pedig köszönjük a sok-sok segítséget! -G-

(Képgaléria és eredménylista még szerkesztés alatt…)