Augusztus 31-én fél hatkor megszólalt a nyári hangulatot idéző zene, melyre felsorakoztak az osztályaink az iskola udvarán, hogy részesei legyenek az iskola életében immár a 39. tanévnyitó ünnepségnek. A Himnusz hangjai után az óvodások kedves verselését hallgattuk meg, miután igazgatói köszöntővel folytatódott az évnyitó. Felidéződött a nyár két kiemelkedő eseménye is, a labdarúgó EB, illetve a riói olimpiai játékok is, melyen jól szerepeltek hazánk fiai és leányai, amit a nemzeti színű léggömbök égbe eresztésével is köszöntöttünk. Az aktuális információk elhangzása után Gál Gábor igazgató megnyitotta a 2016-2017-es tanévet.