Térjetek be hozzánk! – Iskolánk bemutatkozása
Iskolabemutató foglalkozásokat tartottunk február 16-án, szombaton. Kis vendégeink, a leendő elsősök és szüleik ismerkedhettek az iskola
Iskolabemutató foglalkozásokat tartottunk február 16-án, szombaton. Kis vendégeink, a leendő elsősök és szüleik ismerkedhettek az iskola
Kedves Szülők! Kedves Diákok! Iskolánkban az E-KRÉTA nevű elektronikus napló került bevezetésre. A belépéshez szükséges kódokat az osztályfőnököktől kérje az a gondviselő, aki a 2019. februári szülői értekezleten nem vette át.…
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt vidám program volt a február elsejei farsangolás. A képeket elnézegetve látható, hogy mennyi lelemény és ügyesség van egy-egy jelmezes fellépésében, önmaga bemutatásában.
Tavaly február 22-én ünnepeltük Lélekmozgató néven első alkalommal a magyar parasport napját. Az idei esemény felhívása és tájékoztatója itt olvasható.
Január 25-én, pénteken a Magyar Táncművészeti Egyetemen vendégeskedtünk. Az EFOP-3.2.6-16 pályázat keretében az egyetemi hallgatók vizsga-előadását láthattuk. Nagyon jól
Az Iskolanyitogató foglalkozásokon egyre több óvodás vesz részt szerdánként. Képes ízelítőnk bemutatja a gyerekek jó hangulatát és ügyességét is. További foglalkozásaikra is nagy szeretettel várjuk a leendő elsősöket és szüleiket.…
Iskolabemutató foglalkozást tartunk leendő elsős gyermekeknek és szüleiknek 2019. február 16-án 8.30-tól 11.30-ig. Jöjjenek el gyermekükkel hozzánk, és ismerjék meg iskolánkat, jó szívvel ajánljuk magunkat! Bemutató programunkat ITT találják!
Immár a 38. Mátyás Tudósai megyei komplex tanulmányi versenyünket hirdetjük meg, melyre várjuk a megyei nevelési-oktatási intézmények nevezéseit az alábbi
Kedves Érdeklődő Szülők, Ovisiok! Hét alkalommal is iskolánkba várjuk Iskolanyitogató programjainkra azokat az óvodásokat, akik várhatóan szeptemberben lesznek elsős
Az esti, a szülőknek szóló karácsonyi műsort egy csodálatos másnap délelőtti, a gyermekeknek és az iskola korábbi és jelenlegi dolgozóinak, vendégeinknek előadott