„950 év – 950 csomag – 950 mosoly”
Karácsonyi adománygyűjtési felhívás ITT!
OM azonosító: 035876
Kálmán Éva festőművész kiállítása látható iskolánk aulájában. A művésznő már korábban is állított ki képeket minálunk, így már “otthonosan érzik magukatk a képei”, a látvány pedig üde színfoltja az iskolánk…
Az eseményről készült összeállítás ITT tekinthető meg: https://drive.google.com/file/d/11jNoEeiKFyKmuU7oe9-Yj7S_wyc6PrWo/view
Több éves álmot sikerült megvalósítanunk az idei tanévre, hiszen egy kis játszótérrel bővítettük az iskolaudvarunkat. Ezzel a játszóhellyel a legkisebb korosztály is kellemesebben és hasznosabban tudja eltölteni a szabadidejét vagy…
November 13-a a magyar nyelv napja annak emlékére, hogy 1844-ben ezen a napon fogadták el a magyart hivatalos nyelvvé tevő törvényt. Ez korszakos változást jelentett minden magyar ember számára, hiszen…
Az Egymillió lépés az iskoládért és az iskola közössége, valamint a Szolnoki Tankerület támogatásával megépülhet végre a várva várt játdzóterünk, amely a kisebbeknek ad lehetőséget a szabadidő hasznos, mozgásos eltöltéséhez.…
317 körül született Szent Márton, aki már fiatal korában is nagylelkűségéről és jóakaratáról volt híres – segítette a szegényeket, elesetteket és betegeket, az emberek ezért pedig olyannyira szerették, hogy püspökké akarták avatni. Erre viszont…
A hatodik évfolyam izgalmasan indult, ugyanis pár osztálytársammal elmehettünk a németországi Arnsbergbe. Sosem volt még ilyen dologban részem. Az egész program nagyon tetszett, főleg megismerni az ottani várost, az erdőt,…
Az öszi szünet után, november 6-án ismét megrendeztünk egy tökös napot, így lett egy Tök Jó Napunk! Az osztályok önként csatlakozhattak a tökfaragós programhoz, amelynek eredményei Tök Jól Látszanak a…
Az őszi szünet utáni szerdán tanulóink a „Van itthon tej” edukációs roadshow keretében ismerkedtek meg a tejfogyasztás és az egészséges életmód fontosságával. A program az alsó tagozatos 3. és 4.…
November elején szakmai vendégeket fogadott iskolánk balett tanszaka. Lőrinc Katalin táncművész és egyetemi tanár, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem néhány növendéke tartott nagyon hangulatos beavató előadást a 4. és az…
A pályaorientációs iskolai munkatervünk ITT megtalálható, olvasható: MUNKATERV