Határtalanul – témanap
„Határtalanul” Egy nemzet fiaiként közös értékeink nyomában – barangolás Erdélyben című pályázat programjait témanappal zártuk le, melyhez fotópályázat kapcsolódott. Iskolagyűlés
„Határtalanul” Egy nemzet fiaiként közös értékeink nyomában – barangolás Erdélyben című pályázat programjait témanappal zártuk le, melyhez fotópályázat kapcsolódott. Iskolagyűlés
A Nemzeti Sportfejlesztés keretében elindított “A Sport Legyen a Tied!” elnevezésű program sportági bemutatójára került sor az iskolánkban 2015. november 12-én délelőtt a tornateremben.
A 2015/2016-os tanév első matematikaversenye a Bolyai Matematika Csapatverseny volt október 16-án. Az alsó tagozatból négy csapat indult. Izgatottan vártuk az eredményhirdetést.
Tanulmányi kirándulás Erdélyben a Határtalanul pályázat keretében (úti beszámoló) A Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
A program témája: Szülői segítség a gyermekek családon kívüli nehéz helyzeteinek kezelésére.
Rendhagyó módon a mai nap iskolánkban. A becsengetés után a Himnusz hangjaival kezdődött el az október 23-i megemlékezés. A nyolcadik évfolyamos tanulókból alakult kis színtársulat
A 2015/2016-os tanévben hagyományainkhoz hűen négy óvodával írtunk alá együttműködési megállapodást. Ennek jegyében elkezdődött a közös munkánk. Az állatok világnapi rajzpályázatra két óvodából érkeztek alkotások.
Határtalanul! – Ismerkedés Erdély történelmi nevezetességeivel, természeti értékeivel és néprajzi hagyományaival. A „Határtalanul” program keretében 2015. október 21-25. között
Változatos programokkal várják a szervezők a családokat október 18-án, vasárnap a Tiszaligeti Sportcsarnokba a Családi Egészségnapra, melynek plakátja ITT található.
Október 6. az aradi vértanúk napja. Az iskolai megemlékezésen túl zajlanak ezen a napon a városi megemlékezések is. ITT olvasható a plakátja!
A Szolnoki Rendőrkapitányság a Roma Nemzetiségi Önkormányzat védnökségével bűn- és baleset-megelőzési vetélkedőt hirdetett fiatalok részére „Élj biztonságban!”címmel.
A zenei világnapot emlékezetes módon ünnepelte iskolánk, szinte mondhatjuk, hogy zenébe illő módon. A program első része az aulánkban zajlott, ahol