Egérkirálynál jártunk látogatóban
A Magyar Táncművészeti Főiskola karácsonyi előadásán jártunk 2014. december 11-én az alapfok 1-5. évfolyamos balett tanszakos tanulóinkkal, ahol Csajkovszkij: Diótörő című balettjéből néztünk meg részleteket.
A Magyar Táncművészeti Főiskola karácsonyi előadásán jártunk 2014. december 11-én az alapfok 1-5. évfolyamos balett tanszakos tanulóinkkal, ahol Csajkovszkij: Diótörő című balettjéből néztünk meg részleteket.
Az ember és természet munkaközösség hagyományai szerint decemberben mérik össze tudásukat az iskolánk tanítványai. Az 5-6. évfolyamon természetismeretből, 7-8. évfolyamon biológia és földrajz tantárgyakból vetélkedtek tanítványaink.
Első szolnoki téliszünet-parti lesz 2014. december 19-én, amelyet az önkormányzat és a rendőrség Biztonságos szórakozóhely programja keretében rendeznek meg. A program célja, hogy a kulturált szórakozást népszerűsítse. További részletek a plakáton találhatók…
December 8-án 150 óvodást – Pitypang, Manóvár, Liget úti – örvendeztetett meg a 3. évfolyamosok műsora. A vidám jelenetek és a táncos program jókedvre derítette a nézősereget. A Mikulás kedves ajándékkal jutalmazta…
Kedves kis műsorral köszöntötte a 2. a osztály advent második gyertyagyújtását. A gyermekeket dr. Urbánné Nejzer Ida és Vidéki Gabriella tanítónők készítették fel.
December 5-én, pénteken iskolánkba is megérkezett a Mikulás. Az osztályokat is meg-meglátogatta már a nap során, főleg a kisebbekhez tért be személyesen.
Iskolánkat 11 tanuló képviselte nov. 27-én a versenyen. Kovács Gábor 7.-es tanulónk az 51 fő versenyzőt maga mögé utasítva megnyerte a mezőnyt.
Mint minden évben, az idén is gyertyagyújtó kis műsorral köszöntöttük az advent érkezését.
2014. november 28-án, pénteken rendezték meg az Aba-Novák Kulturális Központ és Agórában a VII. ITT-HONI Népzenei és néptánctalálkozót, melyen alapfok 3., 4. 5. évfolyamos néptánc tanszakos tanulóink képviselték iskolánkat.
A “Magyar-ászok” csapata 5. helyezést ért el a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulóján. A csapat tagjai: Gávris Zsófia Szabina, Hajdu Stella Melodi, Kálmán Letícia Anikó és Vári Fanni a 4.a osztály…
November 24-én megtartottuk iskolánkban a Tudásfórum 3.3. elnevezésű munkaértekezletünket. Az előzetes terveknek megfelelően lezajlott a KLIK szervezet értékek menti jövőképének ismertetése Gál Gábor igazgató előadásában.
Iskolánkban hagyomány, hogy novemberben az egészséges életmóddal kapcsolatban a 3.évfolyamon megtartjuk Egészség-expó rendezvényünket. Az idén is sor került erre, és meghívtuk az Egészséggel az életmódért Alapítványt.