Október 2-án már reggel fél hétkor érkeztek gyerekek a szüleikkel az iskolánkba, akik a gyűjtött hulladékpapírt cipelték az udvarra. Hét órától már nagy volt a sürgés-forgás. Szépen növekedtek a kupacok az osztályoknak kijelölt helyeken. Az osztályok lelkesebb tanulói izgalommal figyelték a változást. Segítettek is az érkező tanulók szüleinek az autóból kipakolni a hozott kincseket. Nyolc órakor elkezdődött a mérés. Az 5.b-ből 10, az 5.a-ból 6, s végül a 6. évfolyamról 8 fiú pakolta a papírkötegeket a mérlegre. Lelkesen dolgoztak a gyerekek, akik jutalmul diák-önkormányzati dicséretet kaptak. Az iskolába 10 148 kg papírt hoztak be a szülők és a gyerekek.Ezen felül az NHSZ telepére 3250 kg papírt szállítottak a lelkes szülők. Ezen a héten sor került beszélgetésekre is az osztályokban, amelyben a papír újrahasznosításáról, a hulladékpapír-gyűjtés fontosságáról esett szó. Pálinkásné Kálmán Klára