Iskolánkban hosszú évek óta már hagyománynak számít, hogy a Verseghy Ferenc Gimnázium által szervezett Szegő Gábor-matematikaverseny döntőjére több tanítványunk is meghívást kap. Idén hét diák mérte össze tudását (2015. jan.10-én) a megye több iskolájából meghívott kiváló kis „matematikusával”. A kitartó szorgalom, a nulladik és hetedik órákban, sőt a téli szünetben történő gyakorlás ismét meghozta gyümölcsét, és kiváló eredményeket könyvelhetünk el. A meghívott 52 diákból az első 10 helyezett kapott oklevelet és könyvjutalmat, valamint az első 5 helyezett, amennyiben a Verseghy gimnáziumban szeretné folytatni tanulmányait, ösztöndíjat. Hét diákunkból hárman is díjazottak lettek: Mónus Zsófi 4. hely (8.c), Szintai-Major Eszter 6. hely (8.c) és Gál Milán 8.hely (8.b). Jövőre valamennyien a gimnázium matematika tagozatán szeretnék folytatni tanulmányaikat, és ezzel a bemutatkozással reméljük, vágyaik teljesülnek! Székelyhidi Klára hetedikes (!) diákunk a kiváló 11. helyezést érte el a 7-8.-os mezőnyben, őt csak egy hetedikes tanuló tudta megelőzni! Valamennyi döntőbe jutott tanítványunknak, felkészítőiknek (Csernák Péterné és Héreginé Molnár Emese) köszönjük, hogy öregbítették a Kőrösi iskola hírnevét, és eredményeikhez gratulálunk! -GG-