Február 6-án tartottuk iskolánk félévi nevelési értekezletét, ahol előadóként köszönthettük dr. Vass Vilmos egyetemi docenst. A PISA 2015 (Egy mérés, ami megrengette a világot) című előadását hallhattuk, amelyben választ kerestünk közösen arra, hogy mit, hogyan, miért mér a PISA, illetve mit jelentenek, jelenthetnek az adatok. A tájékoztatás során – egy kis történeti kitekintéssel – más típusú mérésekről is képet kaphattunk, amelyekből  a magyar és más európai, valamint a világ többi részeit is érintő eredményeket is megismerhettük. -gg-