A Magyar Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag elfogadott határozata alapján február 22-ét a magyar parasport napjává nyilvánította. Ez alkalomból olyan embereket láttunk vendégül, akik leghitelesebben tudtak mesélni arról, mit is jelent a fogyatékkal élők számára a sport.Vendégünk volt Juhász Veronika, aki mert nagyot álmodni, hiszen a 2012-es londoni paralimpián a párbajtőrcsapat tagjaként ezüstérmet szerzett, s Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet. Vele beszélgetett Zana Anita, a ParasportPress Jövőjéért Alapítvány elnöke, aki maga is mozgássérült, de ez nem akadályozta meg abban, hogy versenyszerűen ússzon, és számos hazai és világversenyen a dobogó legmagasabb fokára álljon. Most újságíróként tesz sokat azért, hogy a parasportot népszerűsítse, hitelesen bemutassa. Elhivatottságával sokat tesz a fogyatékossággal élő emberekért, beilleszkedésük elősegítésért, elfogadásukért, miközben a hétköznapokban ő is sokat küzd az előítéletek legyőzésével. De hogy jó úton jár, annak bizonysága nem más, mint az, hogy munkásságáért számtalan szakmai díjat és elismerést kapott.
A gyerekek, akik mindenfajta korlátok nélkül élhetik mindennapjaikat, élvezhetik a sportolás adta lehetőségeket, nem lanyhuló figyelemmel nézték végig a Veráról szóló filmet, hallgatták történetét arról, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie, míg mozgássérültként eljutott a legrangosabb sportversenyre. Majd ezután sok-sok kérdéssel fordultak Vera felé.
Ez a délelőtt megmutatta mindannyiunknak, hogy semmi sem lehetetlen, nincs legyőzhetetlen akadály, csak akarnunk kell.