Ahogyan azt már a Kőrösi iskolában évtizedek óta szokásként, szép hagyományként tartjuk, az utolsó tanítási napon ismét elköszöntünk nyolcadikos tanulóinktól. Az idén négy osztály diákjai búcsúztak el az iskolától, a diáktársaiktól, tanítóiktól és tanáraiktól. Ez az év azért mégiscsak emlékezetes lesz, hiszen a négy osztályból három a Kőrösi iskolába járt négy évig, most mégis a Mátyás épületében köszöntek el az általános iskolai diákévektől, hiszen az “anyaiskola” felújítása még javában tartott a b allagás idején, így ott még csak a munkások “ballaghatnak”, járnak-kelnek a munkájuk miatt az épületben és annak környékén. A mátyásos 8. d-s tanulóknak viszont így lett bőven ballagótárs, s talán ők sem bánták meg ezt a számukra újszerűnek tűnő ballagást. A 8. a osztályt Eszesné Oncs Ágnes, a 8. b osztályt Kissné Sebestyén Éva, a 8. c osztályt Szabadosné Kiss Erika, a 8. d-t Bólya Ferenc ballagtatta el. Képeink  az ünnepségen készültek.