Iskolánk adott helyet a  MATEGYE (Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány) Varga Tamásról elnevezett megyei, 3. /döntő/fordulós írásbeli versenyének. Az öt fő, akik a legjobbakként oldhatták meg két órányi időben a feladatokat, csendes elmélyülésben dolgozott, ahogyan az a képeken is látszik. Iskolánk tanulói közül Szegfű Patrik 7. , míg Nagy László Ferenc 8. évfolyamosként igyekezett bizonyítani, hogy ők már nem kezdői ennek a tudományágnak. Bízunk a szép eredményekben is!