2019. április 29-én nyílt projektnapon mutatták be a „Kortársba fonva” című néptáncos projektben résztvevő pedagógusok és a tehetséggondozó csoport tagjai komplex tehetséggondozó programjukat. A rendezvény a program tartalmi elemeinek bemutatásával kezdődött, majd gyakorlati bemutatóval folytatódott, mely során az érdeklődők ízelítőt kaptak a néptáncban megszokott mozgásformák mellett a kortárstánc-mozgásokból, a moderntánc-elemekkel történő mozgás- és képességfejlesztésből. A program a projekt keretében elkészült koreográfia bemutatásával zárult.
A projekt az EMMI és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával, a Nemzeti Tehetségprogram finanszírozásával valósul meg. -KKM-