Néptáncsiker a Gulyásfesztiválon
Néptáncos szólistáink és kamaracsoportunk – remek versenyzéssel – győzelemmel zárta a 19. Gulyásfesztivál keretében megrendezett első
Néptáncos szólistáink és kamaracsoportunk – remek versenyzéssel – győzelemmel zárta a 19. Gulyásfesztivál keretében megrendezett első
Augusztus 31-én 17 órától iskolánkban is megnyílt a tanév. Örömmel vettük birtokba az iskolánk felújított sportpályáját, amin a diákoknak állni sem volt rossz az ünnepség alatt, de még mennyivel jobb lesz majd rajta sportolni, játszani! Köszönjük a Szolnoki Sportcentrumnak a nagyszerű lehetőséget! Tanulóink 24 osztályban, 670-en kezdhetik meg a tanévet iskolánkban. Mindenkinek eredményes tanévet kívánunk!
Június 16-tól augusztus 31-ig a gyerekeknek nyári szünidő van.
Íme, a jövő tanévre szóló taneszközlista. Most még időben fel lehet készülni a szükséges eszközök beszerzésére, avagy a hiányzók pótlására. Reméljük segítségükre lesz a jövő tanévre való felkészülésben! A lista kattintásra ITT található!
Amit a cirkuszjegyekkel kapcsolatban tudni lehet, az itt olvasható: http://www.fnc.hu/szolgaltatasaink/kitunotanulo
Az alábbi címen lehet a jegyigénylésre regisztrálni, illetve a tudnivalókról itt lehet bővebben tájékozódni: http://www.vizesvb.europasziveben.hu
Május 22-én és 23-án, Nyíregyházán rendezték meg a „Rigó énekeljen!” Kárpát-medencei Környezetvédelmi Verseny országos döntőjét. Iskolánkból
A városi program plakátja ITT található!
A május 20-i Szolnoki Táncművészeti Fesztiválon a 3.c osztályosok Hajnali álom c. koreográfiája a gyermek korosztályban 1. helyezést, a 7.c osztály Tűztánca a serdülő korosztályban 2. helyezést ért el. Koreográfus és
Iskolánk tanulói idén is bejutottak az országos Kálti Márk Történelemverseny döntőjébe, melyet 2017. május 14-én rendeztek meg Budapesten. Eredményeink:
Május 6-án rendezték meg Budapesten a 22. Országos Szorobánversenyt, melyen 335 tanuló mérte össze tudását. Iskolánkat két tanuló képviselte, akik idén is bebizonyították, hogy saját korosztályukban a legjobbak között vannak.
Iskolánk 7.b osztályos tanulója, Kozma Klaudia vett részt az országos szintű Határtalanul elnevezésű levelezős honismereti versenyen, melyen megyei 3. helyezési szintet ért el. Gratulálunk a szép eredményhez! -FRM-
Iskolánk harmadik, negyedik, ötödik és hatodik évfolyamon tanuló osztályai az ott tanító pedagógusok vezetésével csatlakoztak az országosan szervezett Fenntarthatósági témahét
A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepség, hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni. Előzményei egészen a brit ipari forradalomig
A Föld napja április 22-én van, az egész világ figyelme ilyenkor a bolygónkra irányul. A Jobb Veled a Világ Alapítvány felhívására iskolánk énekkara is együtt énekelte majd 2300 másik csoporttal a Föld napjára írt dalt, melyet
Sajó Zalán, iskolánk 8.b osztályos tanulója képviselte megyénket a Savaria Országos Történelemverseny döntőjében, Szombathelyen. A verseny kétnapos volt. Az első napon egy írásbeli feladatsort kellett megoldani a megadott témához kapcsolódóan,
Amint azt a néptáncverseny beszámolójában olvashatták, egy nappal a néptáncosok versenyét követően az ötödikes, hetedikes és nyolcadikos balettos lányaink versenyeztek
Az április 11-én rendezett korosztályos egészségnevelési versenyen iskolánk 8. évfolyamos “C-Vitaminok” csapata a “Tegyél egy lépést az Egészségedért!” felhívásra készített nagyszerű alkotásáért különdíjban részesült. S mivel felkészültségük is remek volt a csapattagoknak, elhozták a 2. helyezettnek járó
Múlt héten rendezték meg a néptáncosok kamaracsoportos tanulmányi versenyének országos döntőjét, az V. Országos