A tánc ünnepe iskolánkban

Június 8-án tartottuk művészeti iskolánk néptánc és balett tanszakos diákjainak a vizsgaelőadását a szolnoki Aba-Novák Agórában. A táncosaink a világjárvány miatti két év kihagyás után igazán nagy örömmel léptek fel a színpadra, mint ahogyan a közönség is hatalmas várakozással tekintett a műsorra. A programunkat megtisztelte Szalay Ferenc polgármester, Kovács Misi bácsi, a Tisza Táncegyüttes tiszteletbeli…

Együtt az összetartozás napján

Az iskolánkban az összetartozás napjáról június 3-án, pénteken emlékeztünk meg. A 102 éve meghozott békediktátum feldarabolta történelmi országunkat ugyan, de a határon innen és azon túli területein élő magyar nemzettársainkra együtt emlékezett iskolánk valamennyi tanulója és nevelője. A Határtalanul program idei résztvevői és az iskola tanulói pedig projektnappal adózott az Erdályben tett látogatásnak és az…

A retek, a torma és társaik bronzérmesek lettek!

Az Oktatási Hivatal által szervezett VIII. Országos Néptáncverseny harmadik korcsoportjában 3. helyezést értek el iskolánk hatodik, hetedik és nyolcadik évfolyamos táncosai!  A csoportos néptánc tanulmányi versenyen két koreográfiával versenyeztek tanulóink: a Táncok a Nagykunságból, valamint A retek, a torma, a Nóra meg a Dóra című koreográfiával, ami szilágysági csűrdöngölő, zsibai, lassú csárdás és ugrálós táncokra…

Emlékeztető a leendő elsősök szüleinek

Kedves Leendő Első Osztályos Gyermekek Szülei!  Felhívjuk figyelmüket az alkalmassági vizsgák időpontjára: Néptánc tanszakra május 23-án, hétfőn 17.00 órakor és Balett tanszakra május 25-én, szerdán 17.00 órakor kerül sor.  Továbbá felhívjük figyelmüket arra is, hogy a szülői értekezlet időpontja:  2022. június 2. csütörtök 17.00 órakor lesz.

A népzene is lehet örömforrás

     A Szakajtó Népzenei Műhely Egyesület pályázatán több szolnoki általános iskola – köztük a mi iskolánk is – részt vett. A program 2022. május 2-án délután két turnusban valósult meg iskolánk aulájában. Célja a 3-6. évfolyamos korosztály népzenei élményekhez juttatása, ismereteik bővítése a népi hangszerekről, személyiség- és közösségformálása a zenekarral kísért közös éneklés során.     …

Művészeti iskolánk versenyeredményei az utóbbi időkből

Művészeti iskolánk táncosai a pandémia miatt két évig nem táncolhattak élőben, nem versenyezhettek, ami nagyon megnehezítette a munkát. Nem volt igazi motiváció, hiszen egy táncosnak a színpadi megjelenés, az előadás létszükséglet. A tánc színpadi műfaj, a koreográfiák nem a táncteremnek, hanem a táncot szerető közönségnek készülnek. Az idei tavasz meghozta az enyhülést, táncos értelemben az…

Figyelem! Beiratkozáskor szükséges letölthető nyilatkozatok és KRÉTA-tájékoztatószülőknek

Tisztelt Leendő Elsős Szülők! A beiratkozás menetét segíthetik Önök is azzal, hogy az alábbiakban mellékelt nyilatkozatnyomtatványokat (3 db) letöltik, majd kitöltik, és április 21-én vagy 22-én az első osztályos beiratkozáskor magukkal hozzák, és átadják a beírást végző személynek. Ezzel időt takaríthatunk meg a beiratkozás során, segítjük egymás munkáját. Köszönjük előre is! NYILATKOZAT A GYERMEK TÖRVÉNYES…

Április 7-én iskolabemutató!!!

Kedves Leendő Elsősök és Kedves Szülők! Iskolabemutatóra nyílik lehetőség április 7-én 17 órai kezdettel iskolánk aulájában és a tanári szobájában. A program a mellékelt plakáton is megtalálható, de röviden csak annyitelőzetesként, hogy az aulában egy vendégköszöntő táncos programmal várjuk a szülőket és gyermekeiket, majd a gyerekek kézműves foglalkozáson, a szülők iskolai tájékoztatáson vehetnek részt. Örömünkre…

Elsős beiskolázási tájékoztató

Egy hónap múlva, április 21-22-én zajlanak országosan az első évfolyamra történő beiratkozások. Erről az eseményről részletesen tájékozódhatnak a Kedves Érdeklődők jelen írásunk mellékleteiből, illetve az iskolánk honlapján elhelyetett bemutatkozó anyagainkból, amelyet a BEISKOLÁZÁS 2022 fül alatt találnak. HIRDETMÉNY ISKOLÁNK BEIRATKOZÁSI KÖRZETE  

Március 7-től nem kötelező a védőmaszk az iskolában

A hétvégén megjelent a Kormány 77/2022. (III. 4.) Korm. rendelete a koronavírus-világjárvány elleni egyes védelmi intézkedések megszüntetéséről. Ennek egyik pontja alapján nem kell a továbbiakban kötelező jelleggel használni a védőmaszkot az iskolánkban sem. Természetesen, aki önként szeretné a védőmaszkot viselni, annak erre lehetősége van továbbra is. – GG-

FRISS HÍREINK! Elsős beiskolázás – 2022

Tisztelt Szülők, Kedves Leendő Elsősök! Ígéretünkhöz hűen friss iskolabemutató anyagokkal jelentkezünk a 2022. évi elsős beiskolázás támogatására. Honlapunkon a BEISKOLÁZÁS 2022 felső menüsorban találják az ismertetőket. Kérjük, tekintsék meg a honlapunkon megjelenő információkat, ismerkedjenek iskolánkkal, az itteni lehetőségekkel, tanítóinkkal! A korábbi bemutatkozó írásaink, anyagaink is segíthetik a tájékozódást, így jó szívvel ajánljuk azokat is!  Gál…

Félévi értesítők kiadása

Január 28-án iskolánkban is megtörtént a félévi értesítők kiosztása. A megyei újság, az Új Néplap munkatársai is érdeklődtek iskolánkban az eltelt félév munkájáról, eredményeinkről, a járványhelyzettel terhelt nevelés-oktatás lehetőségeiről. Képes és írásos anyaguk megtalálható az Új Néplap 2022.január 29-i, szombati számában. Ezeket a megjelentetett képes beszámolókat IDE kattintva elolvashatják a kedves honlapolvasóink.