A Széchenyi-labor apró csodái
Itt a várva várt nap! 14:50-kor indultunk a laborba. Az iskola előtt várt már a busz. Amikor megérkeztünk, még nem láttuk a Széchenyi gimnáziumot, de amint egy kicsit beljebb mentünk,…
OM azonosító: 035876
Itt a várva várt nap! 14:50-kor indultunk a laborba. Az iskola előtt várt már a busz. Amikor megérkeztünk, még nem láttuk a Széchenyi gimnáziumot, de amint egy kicsit beljebb mentünk,…
A Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és AMI által szervezett területi matematikaversenyen 2015. március 24-én a második osztályos tanulóink szép sikert értek el. Íme a helyezések: 2. helyezés: Peleskei Zalán 2.a,…
Március 21-én, szombaton 9 órakor gyülekeztünk a vízügyi székház előtt. Három fős, 8. a-s csapatunkat – Szabó Bernadett, Szűcs Ádám és Mosonyi Milán – Vass Lajosné Ildikó néni kísérte el.
Szolnokon, az Aba-Novák Agóra és Kulturális Központban rendezték meg a Tóth Ferenc Gyermektánc Koreográfiai Verseny regionális fordulóját. Az országosan nevezett 56 csapatból
2015. március 21-én, szombaton 13. alkalommal rendezték meg a Berczik Sára Emlékversenyt. Az iskolánkból idén
Hosszabb szünet után ismét napfogyatkozást láthattunk Magyarországon március 20-án a délelőtti órákban. A fogyatkozás közel 60%-os volt. Szolnokról is jól követhettük az égi jelenséget,
Napra pontosan, március 20-án volt két éve, hogy a felkelő nap országából, Japánból láttunk vendégül egy diákcsoportot. Most ismét egy diáklányokból és felnőtt kísérőikből álló, húsz fős kis küldöttség látogatott…
A Szolgáltató Város következő programja 2015. április 1-jén lesz a Szolnoki Városháza Dísztermében. A program 16.30-kor kezdődik, s 18.30-ig fog tartani. Téma: Gyermekek támogatása a tanulásban. Minden érdeklődő szülőt szeretettel várnak…
Iskolánkat 45 tanuló képviselte 2015. február 20-án a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján. A versenyzők közül 7 tanulót hívtak be az Eredményhirdetésre, Mezőtúrra. Diákjaink szép sikert értek el.
Iskolánk 4. évfolyamos tanulói kiváló műsorral emlékeztek meg a 167 évvel ezelőtti dicső napokról, az akkori márciusi forradalomról. Mindennek szinte vezérfonala volt Petőfi Sándor Naplója, az akkori események rögzítője,
2015. március 6-án délután rendezték a Tiszán innen Dunán túl népdaléneklési verseny megyei fordulóját a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban.
Iskolánk 8. a osztályos tanulója Erdélyi Dániel, aki karatetudásával és eredményeivel hívja fel magára a figyelmet. Sikereit ugyan egyesületi színekben szerzi, azonban az iskolánkban is helytáll tanulmányi és sportterületen is.