Mikulás- és karácsonyvárás – advent 1.
Advent első gyertyagyújtása alkalmából az 1. a osztály tanulói hangulatos kis műsorral köszöntötték iskolánk valamennyi diákját, dolgozóját és a megjelent szülőket. A versekkel, zenés-énekes játék
Advent első gyertyagyújtása alkalmából az 1. a osztály tanulói hangulatos kis műsorral köszöntötték iskolánk valamennyi diákját, dolgozóját és a megjelent szülőket. A versekkel, zenés-énekes játék
„ Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.” /Kallós Zoltán/ E gondolat jegyében rendeztük meg az iskolai népdaléneklő versenyt 2017. december 1-jén.
Jörg Franz szövetségi ügyvezető igazgató levelet küldött iskolánknak Németországból, amelyben megköszönte az erdei iskolai együttműködésünket, az októberi arnsbergi programban való részvételünket. A levél ITT és annak fordítása pedig ITT olvasható.
Intézményünk a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrummal közösen pályaorientációs napot szervezett iskolánk tanulóinknak. A 14/2017. (VI.14.) EMMI tanév rendjéről szóló rendeletének megfelelően az idei tanévben először
Az Új Néplap megajándékozta iskolánk egy osztályát 40 db cirkuszjeggyel, amelyet a 4. b osztály tanulói, nevelői és néhány kíséretet vállaló szülő használhatott fel november 16-án a Hungária Cirkusz esti…
– Hogy kiből lesz a jövő polgármestere? Nos, ezt ma még nem lehet tudni, de iskolánk tanulói november 9-én meglátogatták Szolnok jelenlegi polgármesterét, Szalay Ferencet az első iskolai
Az őszi szünet előtti héten, október 21-től 27-ig ismét részt vehetett iskolánkból egy harminc fős csoport a németországi Arnsberg városának erdei iskolájában. A hatodik évfolyam
Yuza és Szolnok kapcsolata 35 évre tekint vissza. Amint Kovács Mihálytól, a Tisza Táncegyüttes tiszteletbeli elnökétől hallhattuképpen a néptáncnak köszönhetjük ezt a japán-magyar kapcsolatot.
Az 1956-os forradalmunkra és az azt követő szabadságharcunkra emlékezett iskolánk közössége október 20-án az iskola
Az Arany János-emlékév kapcsán Arany-hetet tartottunk iskolánkban, melynek kiemelkedő eseménye volt a költő szülőhelyének a meglátogatása. Iskolánkat osztályonként két-két tanuló képviselte,
Az Arany János-emlékhét egyik kiemelkedő programja volt a Toldi-erőpróba, amelyen megmutathatták az iskola 4. és 6. évfolyamos tanulói,
Néptáncos szólistáink és kamaracsoportunk – remek versenyzéssel – győzelemmel zárta a 19. Gulyásfesztivál keretében megrendezett első